WEBHITEL-Hitelközvetítői Közösségi Portál.

Hitelek,19-Biztosító kapcsolata.Pályázatok,Befektetések,

Lakásvásárlási Hitelek!!!Szocpol!!


A lakáshitel jelzálog alappal tehát mind a banknak, mind az ügyfélnek jó befektetési forma, persze egészen más okból. A bank viszonylagos biztonságban tudhatja a kihelyezését, az ügyfél pedig a bank biztonságérzetéből profitálhat: alacsony kamattal kaphat pénzt, mégpedig jelentősebb összeget.

Megtalálta álmai otthonát, de nincs tisztában azzal, hogy milyen lehetőségei lennének a hitelfelvétellel kapcsolatban? Új építésű lakást szeretne vásárolni és az elérhető legkedvezőbb hitellehetőséget keresi?

Az állami kamattámogatású hitel legfontosabb igénylési feltételei újépítésű lakóingatlan vásárlása esetén:

  • Kamattámogatásra az a fiatal támogatott személy lehet jogosult, aki legfeljebb egy gyermeket nevel, nagykorú, de még nem töltötte be a 35. életévét, illetve az a többgyermekes támogatott személy, aki legalább 2 gyermeket nevel, nagykorú, de még nem töltötte be a 45. életévét.
  • A hitel célja olyan, értékesítés céljára felépített, legalább komfortos, újépítésű lakóingatlan vásárlása lehet, melynek vételára nem haladja meg
    • Megyei jogú városokban és Budapesten a 25 millió forintot.
    • Egyéb településeken a 20 millió forintot.
    • A kamattámogatással vásárolt lakóingatlanban a támogatott személyeknek minimum 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezik.
    • Megyei jogú városokban és Budapesten 12,5 millió forint.
    • Egyéb településeken 10 millió forint.
    • A kamattámogatás mértéke új lakás építése esetén:
    • Legfeljebb egy gyermek esetében az állampapírhozam 50%-a
    • Két gyermek esetében az állampapírhozam 52%-a
    • Három gyermek esetében az állampapírhozam 55%-a
    • Négy gyermek esetében az állampapírhozam 59%-a
    • Öt gyermek esetében az állampapírhozam 64%-a
    • Hat vagy több gyermek esetében az állampapírhozam 70%-a
  • Használt lakás megszerzését az állam nem támogatja, így állami kamattámogatású lakáshitel igénylésére nincs lehetőség, azonban számtalan forint alapú piaci kamatozású hiteltermék közül választhat a lakásvásárlási hitelét elindítani szándékozó ügyfél.
  • A használt lakás vásárlására igényelt jelzáloghitelek maximum 35 éves futamidőre vehetők fel. Van lehetőség türelmi idő igénybe vételére is, amennyiben a futamidő első néhány évében Ön kisebb összegű törlesztő részletet szeretne fizetni.
  • Lakáshitel igénylése esetén az igényelhető hitel összege nem lehet több, mint a az ingatlan(ok) forgalmi értékének 75%-a.
  • A hitel fedezete: A hitel fedezeteként csak Magyarország területén levo per-, teher- és igénymentes, valamint önállóan forgalomképes ingatlan szolgálhat, melynek műszaki állapota végleges.
  • Bővítési kölcsöneink olyan építési munkákra igényelhetőek, amelyek eredményeképpen a lakás alapterülete bővül, vagy tetőtér beépítésre.
  • A hiteligénylés általános feltételei:

  • Igényléskor betöltött 18. életév
  • Személyazonosító dokumentum, mely lehet személyi igazolvány, útlevél vagy plasztik jogosítvány (amennyiben a lakcím adatok nem a személyi igazolványban vannak nyilvántartva, lakcímkártya is szükséges)
  • Állandó lakcím
  • 3 hónapos folyamatos munkaviszony a jelenlegi munkahelyen
  • Igazolt rendszeres havi jövedelem, amely legalább a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, az ügylet összes szereplőjének jövedelme összesen minimum nettó 110.000 Ft
  • Vállalkozók esetében 1 lezárt üzleti év
  • A munkáltatójának rendelkeznie kell vezetékes telefonnal vagy előfizetéses mobiltelefonnal (a cég vagy cégtulajdonos nevére és a cég címére kell szólnia)
  • Elérhetőségi telefonszám megadása, mely lehet vezetékes vagy mobiltelefon is.

Amennyiben a hitelügyletbe jövedelmükkel bevont ügyfelek életkora a hitel lejáratakor több lesz, mint férfi igénylők esetén 70 év, női igénylők esetén 78 év, a Bank előírhat a hitelbírálat során kiegészítő biztosítékot.

A fedezetül felajánlott ingatlannal kapcsolatos feltételek:

  • Az ingatlan forgalmi értéke minimum 5 millió forint
  • Fedezet lehet: lakás, családi ház, közművesített építési telek, üdülő, nyaraló (az ingatlanok típus szerinti befogadhatóságával kapcsolatban kérje munkatársaink segítségét)
  • A fedezetül felajánlott ingatlan önállóan forgalomképes és első helyi jelzálogjoggal terhelhető (amennyiben bármilyen teher van az ingatlanon, kérdezze munkatársainkat a feltételekről)
  • Az igénylési folyamat részét képezi az Ön által fedezetként felajánlott ingatlan értékének meghatározása is. A kölcsönigénylés beadását megelőzően kerül megrendelésre a kölcsön igényléséhez szükséges értékbecslés.
  • Az oldal megjelenésekor a legjobb ajánlatunkat látja. A termékválasztó kérdéseinek választásával megkeresheti az Önnek megfelelő hitelt. A későbbiekben a jobb oldalon megtalálható gombbal bármikor megtekintheti legjobb ajánlatunkat vagy visszatérhet az Ön által választott termékhez.  

    A kiválasztott termékhez részletes törlesztési tervet kalkulálhat, számítását el is mentheti.  

Jellemzők


  • A hitel célja: A Magyar Köztársaság területén lévő lakóház/lakás építése, új és használt lakóház/lakás vásárlása, meglévő lakóház/lakás felújítása, korszerűsítése, lakóház bővítése, telek vásárlása, üdülő építése/vásárlása, gépkocsitároló építése/vásárlása, üdülő felújítása, korszerűsítése, bővítése, nem  Jelzálogbank által nyújtott lakáshitel kiváltás.
  • A hitel összege: minimum 1 millió Ft, maximum 50 millió Ft, az ingatlanfedezet hitelbiztosítéki értékétől, a hitel/hitelbiztosítéki érték arányától, illetve az ügyfél igazolt jövedelmétől függően.
  • Futamidő: minimum 6 év (96 havi LTP megtakarítás esetén minimum 10 év), maximum 25 év.
  • A hitel devizaneme: a hitel forintban vehető igénybe.
  • Alacsony törlesztésű Piaci forint Lakáshitel igénylése esetén az első 49, illetve 96 hónapban a lakástakarékpénztári megtakarításra és a lakáshitel törlesztésre együttesen fordítandó havi terhe 10%-kal alacsonyabb, mintha csak  Lakáshitel szerződést kötne.
  • Kezelési költség: nem kerül felszámításra
  • A Bank a konstrukcióra a Hűség szolgáltatás keretében igényelhető kamatkedvezményt nyújt. Amennyiben jövedelmét folyamatosan bankunkhoz utalja, és havonta 2 sikeres csoportos megbízás teljesül a törlesztésre megjelölt bankszámlán, a hitelhez kapcsolt lakástakarékpénztár havi betétösszegétől és a jövedelem nagyságától függően 50-125 bp kamatkedvezményben is részesülhet.

A hitel igénylésének általános feltételei  

  • A hitelt igényelhetik devizabelföldi természetes személyek,
  • Az igénylők nem szerepelhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben,
  • A hiteligénylés időpontját megelőző 3 hónap időtartam alatti rendszeres jövedelem meglétének igazolása, melynek el kell érnie a mindenkori minimálbér összegét,
  • Az adós, vagy az adós bejelentett lakóhelyén élő közeli hozzátartozó nevére szóló vezetékes telefon, vagy az adós nevére szóló előfizetéses mobil telefon megléte,
  • A hitel törlesztése az OTP Banknál vezetett bankszámláról történhet,
  • A hitelcélt igazolni kell,
  • Az adós a hitelcéllal érintett ingatlannak tulajdonosa/leendő tulajdonosa,
  • A hitel összegétől és futamidejétől függő OTP Lakástakarék szerződés(ek) megkötése,
  • Fedezetként elfogadható ingatlanok köre:
    – belterületi építési telek,
    – családi házas ingatlan,
    – hétvégi ház, üdülő, üdülő telek,
    – társasházban, vagy szövetkezeti házban lévő lakás,
    – társas üdülőnél külön tulajdonban álló üdülő.
  • Az Ön számára legkedvezőbb hitelkonstrukció számos tényezőtől függ:

  • Nettó jövedelem
  • A megvásárolni kívánt vagy a kiegészítő fedezetként bevonható ingatlan(ok) forgalmi értéke és elhelyezkedése
  • Igénylő BAR státusza (passzív, aktív)
  • Saját erő összegének és az ingatlan vételárának aránya
  • Életkor, legmagasabb iskolai végzettsége
  • Eltartott gyermek száma a háztartáson belül.


BAR lista
Azon személyek részére, akik egy korábbi hitelügylet kapcsán BAR listára kerültek, fontos tudni, hogy Aktív státusz esetén jelenleg nem igényelhetnek lakáshitelt, viszont akiknél 6-12 hónapja lezárt passzív státusz szerepel, már ismét elérhetők egyes bankok hiteltermékei.

SZOCPOL:

A szocpolt 2012-ben azok a természetes személyes igényelhetik, akinek nincsen lakástulajdonuk. A jogosultság szempontjából alapvető feltétel, hogy a támogatott személyek közül legalább az egyik szülőnek minimum féléves munkaviszonya legyen. Az igénylőknek nem lehet adótartozásuk, amit NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) által kiállított dokumentummal igazolni is kell. Meg kell felelni a méltányolható lakásigény feltételeinek, továbbá legalább B energetikai kategóriába tartozó lakóingatlant kell vásárolni, illetőleg építeni. Az ingatlanszerzés költségeit le kell fedni számlával.

Hogy a támogatott személyek mekkora összegű támogatásra lesznek jogosultak, az két tényezőtől függ: az eltartott gyermekek számától és a lakás méretétől. A kedvezmény utólagos formában kerül folyósításra.

Arra is van lehetőség, hogy gyermektelen és gyermekkel már rendelkező házaspárok további gyermek megszületését vállalva igénybe vegyék a szocpolt. 2 gyermek vállalható előre, egy gyermeknek 4 éven belül, két gyermeknek 8 éven belül kell megszületnie. A gyermekvállalás feltétele, hogy a házaspárok egyikének életkora sem haladhatja meg a 35 évet.

A támogatás tervezett összegét az alábbi táblázat mutatja:

hasznos alapterülete 2 eltartott gyermek esetén Lakás hasznos alapterülete 3 eltartott gyermek esetén Lakás hasznos alapterülete 4 vagy több eltartott gyermek esetén
60,01-75,01 m2 800 000 Ft 70,01-85 m2 1 200 000 Ft 80,01-95 m2 1 600 000 Ft
75,01-90 m2 1 000 000 Ft 85,01-100 m2 1 500 000 Ft 95,01-110 m2 2 000 000 Ft
90,01 m2 1 300 000 Ft 100 m2 2 000 000 Ft 110 m2 2 500 000 Ft

Lakásvásárlási hitel igényelhető, az alábbi dokumentumok benyújtásával:

  • személyi igazolvány, lakcímkártya, valamint egy másik, személyazonosításra alkalmas okirat
  • kölcsönigénylő lap
  • ingatlan adatlap
  • jövedelemigazolással kapcsolatos dokumentumok,
  • lakossági bankszámlakivonat
  • telefon számla, közüzemi számla
  • tulajdoni lap (lehetőség van a bankfiókban ügyintézési díj megfizetése ellenében a TakarNet rendszerből megrendelni)

Hiteltípustól függően:

  • adásvételi szerződés
  • jogerős építési engedély és tervdokumentáció
  • költségvetés


 Nyugdíjas igénybe vehet ingatlanlízinget?                     Fél éve nem fizetett devizahitel kiváltható?














































Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 17
Heti: 123
Havi: 643
Össz.: 128 747

Látogatottság növelés
Oldal: Lakásvásárlási Hitelek
WEBHITEL-Hitelközvetítői Közösségi Portál. - © 2008 - 2024 - webhitel.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »